Saucillo (Saucillo)
Saucillo község Mexikó Chihuahua államának középső részétől kissé délkeletre. 2010-ben lakossága kb. 32 000 fő volt, ebből mintegy 11 000-en laktak a községközpontban, Saucillóban, a többi 21 000 lakos a község területén található 234 kisebb településen élt.
A Chihuahua középső részétől kissé délkeletre fekvő, nagy területű község felszíne igen változatos. Északkeleti felén és központi részén északnyugat–délkeleti irányú hegyvonulatok és völgyek húzódnak, de délnyugaton is hegyeket találunk. A községközpont és a települések többsége a középső völgyben található, a természeti különlegességeket (hatalmas kristályokat) is tartalmazó bányával rendelkező Naica pedig a délnyugati részben egy termékeny síkság és a Sierra de Naica hegység találkozásánál. A völgytalpak általában 1100 m körüli tengerszint magasságban fekszenek, a hegyek nem érik el a 2000 m-t.
Mivel az év során kevés csapadék hull, és az is időben egyenetlenül oszlik el, a vízfolyások többsége időszakos. Az egyetlen állandó folyó a Conchos, időszakos vízfolyásai közül pedig legjelenetősebbek az El Sótano, az El Tajo, a La Chata és az El Morado. A község kb. 40%-át rétek, legelők borítják, 50%-ot pedig félsivatagi bozót. Mezőgazdasági művelésre kevesebb mint 8%-ot alkalmaznak: a központi völgy és a Naica melletti síkság földjeit.

Térkép - Saucillo (Saucillo)
Térkép
Ország - Mexikó
Valuta / Nyelv
ISO | Valuta | Szimbólum | Értékes jegyek |
---|---|---|---|
MXN | Mexikói peso (Mexican peso) | $ | 2 |
ISO | Nyelv |
---|---|
ES | Spanyol nyelv (Spanish language) |